Csak pislákolt bennem a lélek... bővebben

Régebben, amikor "egész emberként" festettem, ez nem volt kérdés. Naponta alkottam, avval kezdtem reggel, hogy benéztem a műterembe, megnéztem a tegnapi eredményt, és máris folytattam a műveket..

Gyakran csak ennyi volt a kezdés, mert közben ott volt a háztartás, a kislányom, aki iskolába indult.

Ezeket a dolgaimat már "emelkedett" állapotban végeztem, mert ott volt a reggeli műterem látogatása.

Ez a folyamat nem szakadt meg amíg naponta festettem.

Most, hogy csak néha alkotok, most kezdem megérteni azokat a festőket, akik azt mondják,

hogy gyötrődnek a képeikkel, akiket régen csak megmosolyogtam.

A "gyötrődés" állapota ez lehet. Tehát az ötlet és a vázlat, alapozás után elakadt alkotás hogyan is folytatódik? Sehogy, ide raktam, oda raktam a kezdeményt. Nem tetszett.

Természetesen nem volt rossz, de jó sem. Valami véletlen folytán Vicent Van Gogh képeiből keresgéltem a neten.

Rájöttem, hogy még sok van köztük, amiket nem tanulmányoztam eleget, és csak ámultam bámultam, fejtegettem, mi a varázsa?

Merthogy nem a téma, az biztos. Egy egy képnél, pl. a Téli tájnál nekem eláll a lélegzetem.

Aztán a kortársak közül Ferdinand Keller, Steven DaLuz, Noel Taylor ejtett most ámulatba.

Ki tudja miért pont ők. Mert a színviláguk megkapó?

Azt éreztem a képek láttán, amit az igazi alkotó órák közben szoktam érezni. A teremtés örömét.

Amíg ez a lélegzetelállító érzés nem jön el, nem születhet remekmű.

A tudással, rutinnal festett képek, lehetnek szép és értékes művészi alkotások, remekművek viszont ritkán jönnek létre.

Amikor létrejönnek, elengedhetetlen az a nagyon felspanolt és nagyon könnyed tiszta érzés amitől már nem gyötrődve, hanem élvezettel készül a mű.

Ezeken a képeken ott van az a megmagyarázhatatlan plusz, amit nem a téma, a színvilág, a szerkezet, az egyensúly határoz meg.

Persze ott van mind, de ott van még valami, amitől a nézőnek fölbegyökerezik a lába.

Ha ezt a hatást el tudja érni a kép, annál nagyszerűbb érzés kevés van, mint ezt átélni, alkotás és kiállítás alkalmával.

A lélek ilyenkor lobog, szárnyal, szavakkal kifejezhetetlen ahogyan elszakad az ellentétes erőktől és szabad.

Ha ezt meglátod az alkotásokon, akkor igazi néző vagy. Ennél több szakértelemre nincs szükség. Ha erre a szemléletmódra ráhangolódsz, saját alkotásaidat is meg tudod ítélni.