A művészi alkotások értékéről bővebben

A valódi művészi érték, ami egyre nehezebben kerül napvilágra, véleményem szerint a következő.

Ha az "utókorra" számítunk, és feltételezzük, hogy lesznek még a művészetre érzékeny emberek között vezető pozícióban illetők a jövőben, akkor találgathatunk, ők mi szerint válogathatnak?

Ha pénzben kell kifejezni egy értéket, márpedig abban szokás, néhány dolgot át kell gondolnunk.

Egy alkotás, ami kézzel készült tárgy, eleve értékesnek mondható, ezt nem kell vitatni. Viszont a kiemelkedő alkotások nem attól azok, hogy mennyi ideig tartott elkészíteni, vagy mennyire felel meg az akadémiai elvárásoknak.

A legértékesebb képek az alkotói hírességtől függenek. Ha nem "felfújt" alaptalan reklámmal éri ezt el valaki, hanem logikus magyarázatot ad az általa hirdetett mű értékelése érdekében, akkor az alkotás különlegességét kell, hogy hangsúlyozza. Mitől különleges és ritka egy alkotás?

Attól hogy hibátlan? Dehogy. Már a bélyeggyűjtőknél is megfigyelhető, hogy a ritkaság, a másság az nagyon sokat emel egy tárgy értékén. Miért lenne ez másként a festményeknél?

Akinek nincs túlságosan kifinomult művészi érzéke, és az anyagi értéke után kutat, úgy tud eligazodni, hogy megvizsgálja pl. a stílus, a technika ritkaságát, az alkotás korában az újdonságát.

Az alkotó értékelése is lehet különböző. Részemről azokat a művészeket tartom a legértékesebbnek, akik gondolkodó emberek és saját filozófiájuk szerint alkotnak. Van egyéni mondanivalójuk, és ezt közvetíteni is tudják. Tárgyi szempontból pedig a különleges, ritka festési mód, ami értéket adhatna egy műnek.

Ma nem egészen ezt látom. Legtöbb képkereskedő nem küzd avval, hogy az érdeklődőt meggyőzze a mű ritka jellegéről. Leginkább a kínálatot - keresletet veti latba, mert a profitorientált gondolkodás uralkodik. Ez nem is volna baj mindaddig, amíg a profitot úgy szereznék meg, hogy nemcsak az aukciók megszervezése lenne a nagy munka, hanem a segítség a döntésben, mely általában nélkülözi a konkrét magyarázatot. Bélyeg esetén miért könnyű ezt megtenni? Ha ritka, még ha "hibás" is, értékesebb, mint amiből sok van.

Ha egy festményről van szó, már nehezebb a megítélés, de érvényes számomra itt is a ritkaság értékelése.

Az impresszionista úttörők annakidején nem nagy sikert arattak a "Szalonban".

Ma mégis óriási értékük van, épp a korukban megállapítható ritkaságuk miatt.

Emellett azt az eszenciát, amit ők a látványból átadtak, avval a zsenialitással tették, ami akadémikus szinten megtaníthatatlan. Számomra is szavakkal szinte kifejezhetetlen.

A szenvedélyességük rányomódik a vászonra, és csak érezni lehet, megmagyarázni nem, mi is az.

Egy érdekes cikkből arról értesültem, bár fenntartással fogadok mindent, de akár igaz is lehet, hogy van valaki, aki egy tökéletes másolatot meg tud különböztetni ránézésre az eredetitől.

Ha ez igaz, akkor én érzem, hogyan csinálja. Különösen érzékeny az érzelmi hatásra, amit egy "gépies" másoló, hamisító ritkán tud a képre rávinni.

Azért írom, hogy ritkán, mert elképzelhető számomra ilyen mértékű átlényegülés is.

Most viszont nem ez a témánk, hanem a kép értékének meghatározása.

Tehát, híresnek kell lenni. Ez kézenfekvő, és sokféle módszer van erre.

A technikai újdonság, a hagyományok felrúgása is adhat sok esetben különlegességet.

Aki elkezd egy változtatást, az is értéket képvisel. A friss követők között akadhat olyan, aki túltesz rajta valami miatt. Amint viszont ez a frissesség, újdonság már a múlté, a követők, csak követők maradnak, nem überelhetik értékben a kitalálókat.

Könnyű egy már kitaposott úton elegánsan végigmenni. Természetesen nem megvetendő a követők munkája, és igazolják a változtató jogosságát, aki egy irányzatot teremtett.

A kezdeményező viszont nem tudja, hogy lesz-e belőle irányzat.

A friss vásárló sem tudja, hogy amit vesz, az valamikor érték lesz-e. Ha viszont gondolkodik, és nemcsak az vezérli, hogy szeresse a képet, hanem befektetésnek sem szeretné, hogy utolsó legyen, akkor ezek alapján gyakran beleérezhet a szerencsés választásba, és örökösei áldják a jó érzékét.

Tehát hírnév, különlegesen forradalmi technika, bátor újragondolása a hagyományoknak, és a megmagyarázhatatlan zsenialitás, a varázslat, a szenvedélyesség átadásának képessége, az életfilozófia, mind befolyásolja egy kép értékelését, nálam legalábbis, de mint mondtam, a laikus és a képkereskedő ritkán képes így gondolkodni.

Régebben szerintem sok kereskedőnél párosult a profit és a valódi érték figyelembe vétele, sőt attól lett jól eladható a kép, mert ő, a műkereskedő nagytekintélyű szakember lévén befolyásolta a vásárlót. Most is így megy? Nem. Most a már befutott, biztos értékeket árulják, és csak az a fontos számukra, hogy azokat minél magasabb áron adják el. Az újdonságokkal ma senki nem foglalkozik, ha valaki mégis, az legyen szíves, jelentkezzen nálam.

A kortárs művész kénytelen saját maga meghatározni a saját képe értékét, ami lehetetlen.

Így marad az a szemlélet, hogy eladja, amennyiért gondolja, vagy nem adja el.

Eddig nem hoztam fel konkrét példákat.

Vincent Van Goghról az a mendemonda járja, hogy nem adott el képet. Ezt szívesen terjesztik róla, de szerintem álhír. Öccse galériát nyitott, és adott el képeket. Napraforgókat biztos, mert az mindig népszerű téma, és ha nem keltek volna el, miért festett volna olyan nagyszámú napraforgós képet, saját magának biztosan nem.

Vincent vidéken élt és festett, nyilván kapott képeiért valamit, ha mást nem, élelmiszert.

Ha modellre volt szüksége festménnyel fizetett, méghozzá duplikáttal.

Igen szegényes módon, de keltek el képei.

Még ha ily módon ki is szolgálta a közönséget, meg lehet nézni, hogy napraforgói mennyire eltérnek a valóságos virágoktól és saját szenvedélyessége, hangulatválozása mennyire benne van. Zseniális.

Számomra ő a legegyedibb impresszionista követő és egyben az expresszionizmus előhírnöke, aki nemcsak a technikai újítással tűnt ki, hanem amellett, hogy szenvedélyességét rávitte a vászonra, az akadémikus szabályokat is volt bátorsága felrúgni. Számos festménye nem felel meg semmiféle festészeti szabályoknak, és attól még hatásosabbak, még jobbak, mintha "kijavítanánk" őket.

Ettől teljesen egyedi. A hibákat nem lehet egyformán elkövetni. A tökéletesség megközelítése egyformává tesz egy-egy festőt. Amivel eltér a szabályostól, az az ő kézjegye, a hibái adják meg a felismerhetőséget, és a szinte utánozhatatlanságot is.

Magyar művészek között Batthyány Gyula is újító, szabályokat felrúgó életfilozófiát sugárzó, szenvedélyességet átadó, megmagyarázhatatlan zseniális hatású művész.

Nézzük sikereit. Életében híres lett. Feltűnő és bátor festészetére viszont úgy figyeltek fel, hogy közkedvelt, fanyar humorú, jól beszélő, művelt társasági ember volt, és maga köré gyűjtött még olyan embereket is, akiket társadalomkritikus festészetével jószerével kigúnyolt. Magas termete egy adottság volt, de szemlélete is igazodott ehhez. Messziről tudta nézni a dolgokat, amin felháborodott, általában meg is mosolyogta. Felülemelkedett az érdekeken. Saját életét sem mentette "eladási" áron.

Megjegyzem, bár tiszteletre méltó a hozzáállása, de nem követném. Számomra az élet, az életmentés fontosabb az elveknél.

Alkotásai értékét nagyban emelik ezek a szempontok. Életében sikeres volt, divatba jött nála portrét festetni. Nem festett átlagos portrékat, azokon is rajta volt sajátos életfilozófiája, társadalomkritikus nézete.

Halála után mégis csaknem elfeledték, mert kilógott a sorból. A szocializmus elutasította, a nemesség eleve el volt utasítva. Külföldön pedig a nemesek nagy részét sértette a mondanivaló, és szégyenteljes mássága miatt alig maradt híve.

Néhány évtized zavarodottság után bekerült az igazi hírességek közé.

Aki szeretné látásmódját fejleszteni, ezek a szempontok segíthetnek benne. Aki befektetését biztonságba akarja tudni, vásároljon a már befuttatott alkotásokból drágán. Ekkor nem a képet fizeti csak ki, hanem azt a sok időt és energiát, amíg egy művészből hírességet faragnak a szakértők.

Aki viszont szereti a kockázatot, a szerencsés vásárlást, a fenti szempontok alapján csemegézhet a kortárs művészek, vagy a nemrég elhunyt alkotók képei között, viszonylag olcsón. Ekkor vagy a képet fizeti ki, vagy támogatja egy művész megélhetését.

Ilyenek az igazi gondolkodó vásárlók.

Talán Csók István tanácsa lehetett egy rokonához, nem találom a pontos idézetet, de a lényege megmaradt. Mindig olyan képet vegyél, ami közel áll a szívedhez.

Ez a szempont viszont felrúgja az összes itt felsorolt okosságot.

Saját anekdota:

Szigligeten nyolc évig voltak kiállításaim, ebből hat kiállítás áprilistól október végéig tartott, és én fogadtam a vendégeket. Átmenő forgalom lévén nagy távolságból érkező látogatóim voltak, évente több hónapon keresztül elég sokan. A képek különlegességét jelezte, hogy sokan azt mondták, ilyet még soha nem láttak, és ez nem a témát ihlette, hanem a technikámat.

A plusz az volt többek között, hogy olyan dolgokról beszélgethettek velem szabadságuk idején az emberek, melyekről a fárasztó hétköznapokban kevés szó esett.

Egy tekintélyes termetű férfi bejött, és már a küszöbnél olyan titkot bízott rám, hogy ő egy tehetséges hamisító, és bárkinek a képét le tudja egy-az-egyben másolni.

Mosolyogva válaszoltam, hogy én nem vagyok bárki, tehát az enyémet biztos hogy nem.

Elkezdett körülnézni, és egyre inkább lehervadt az önbizalma. Csendben távozott és néhányszor még furcsán visszatekingetett.

Nem tudom, leszek-e halálom után világhírű, nem is fontos, mert az életet, mint mondottam, többre értékelem.

Az, hogy a technikám másolhatatlan, az elégedettséget ad mégis. Elárulom, miben rejlik a másolhatatlansága. A dombortechnikán, amely nem az ecsetkezeléssel kezdődik. Tehát a domborulatok nem ecsettel nem spaklival vannak felvíve, és nem festékkel.

Szobrászati módszereket továbbgondolva alakult ki nálam, talán nem is direkt módon ez az eljárás. Teszik az az eredménye, hogy nem tudnak mellé tenni másolatot, egy-az-egyben megegyezőt. :)